A Szabadság finom érintése

ÖSSZMŰVÉSZETI ELŐADÁS A CIRKUSZ-, A TÁNC-, A SZÍNHÁZ- ÉS A ZENEMŰVÉSZET EGYENSÚLYÁBAN

Magyarország Kormánya az 1989/90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulójáról történő méltó megemlékezés érdekében a 2019. március 15. és a 2021. június 19. közötti időtartamot a „30 éve szabadon” című emlékévvé nyilvánította.


Az emlékév célja, hogy ráirányítsa a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára, nyilvánvalóvá tegye, hogy Nyugat-Európa a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát, ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket.


Az emlékév programjaiba illeszkedett a Fővárosi Nagycirkusz kezdeményezte összművészeti előadás létrehozása A szabadság finom érintése címmel.


Az egyórás műsor üzenete, hogy minden művészeti ág egy tőről fakad, csupán kifejezőeszközeikben különböznek egymástól. Egymásra hatásuk a szabadság metaforája, hiszen az önkifejezés, a közös alkotás felszabadító érzése, a tükör állítása és az emberiség érzelmeinek-gondolatainak megjelenítése minden művészeti ág elsődleges célja.


Az egymásra ható művészetekből születő katarzisélmény felszabadító érzése ugyanaz a szabadság, mint amiben három évtizede élünk mi itt, Közép-Európában. Összekapcsolódásukból mindig izgalmas, különleges produkció születik, olyan komplex mű, amely magába integrálja több művészeti ág jelrendszerét és az alkotóművészek tehetségét.


A fiatal artisták, táncművészek és zenészek közös produkciójában a társművészetek egyensúlyban, a maguk valós művészeti értékeinek megnyilvánulásával alkotnak egy katartikus előadást, amellyel a zene, a hang, a látvány, a költészet, a mozdulat és az emberi teljesítőképesség határait feszegető cirkuszművészet egyenértékűségét hirdetik.


A szabadság finom érintése című műsorban az irodalom, az opera, a tánc-, a zene-, a színház- és a cirkuszművészet egyidejű jelenléte egyszerre veszi igénybe a néző szinte minden érzékszervét, támogatják, segítik, erősítik egymás művészi hatását.


A szabadság élményét szeretnénk átadni: hogy ne csak minket érintsen meg – szelíden, mint a szél –, hanem nézőinket is

 

Időtartam: 1 óra


Közreműködők:

Táncművészek: Tóth Judit és Moussa Ahmed

Artistaművész: Vellai Krisztina

Zenész: Infusion trio - Weisz Nándor, Farkas Izsák, Simkó-Várnagy Mihály

 

Minimális technikai személyzet, gépkocsival történő utazás esetén:

Hangosító: Varga Mihály

Világosító- és videotechnika: Nagy Attila

Ügyelő és műszaki személyzet: Vámos Bence és Varga László

 

Az előadás videotechnika alkalmazásával kerül bemutatásra, ezért szabadtéren sötétedés után játszható.


A program/előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.





Előadások