Bemutatkozás

A Hangjegy Színház missziója, hogy a magyar kultúra, ezen belül is kiemelten a színházi élet, de a további előadó-művészeti ágak sikeréhez is járuljon hozzá minőségi, nívós programjaival és azokat minden korosztályhoz és társadalmi réteghez eljuttassa – különös tekintettel a gyermekekre, fiatalokra és családokra.

Közös felelősségünk, hogy korunk mediatizált világában, amelyben a művészet szerepe is folyamatos változásokon megy keresztül (és felerősödik rekreációs funkciója), a magyar kultúra értékteremtő és értékmegtartó funkcióját megőrizzük - hogy színház, tánc, valamint zenei művészetünk a társadalmilag is érzékeny, felelős és igényes szórakoztatás platformja legyen. Ebben a szellemben szervezi és bővíti folyamatosan a Hangjegy Színház előadó-művészeti szakmai repertoárját és biztosítja országos kiterjedésű szakmai működését a közfeladat ellátásai sorában.

 

A menedzsment a színházat és az előadó-művészet más ágait is innovatív módon és eszközökkel szeretné közelebb vinni – elsősorban a gyermekekhez és fiatalokhoz. A különböző életkori szakaszokban járó ifjak feleleveníthetik, megtanulhatják, hogy idősebbként milyen fontos szerepe van a példamutatásnak, a segítségnyújtásnak, a megfelelő helyzetfelismerésnek és cselekvésnek, míg a kisebbek a támogató környezet mellett a való világ kicsinyített, hierarchikus rendszerében gyakorolhatják az alkalmazkodást és az önállóságot.

 

Repertoárunk nyári színházi előadások szervezésével és bemutatásával is bővül.

 

Hangjegy Színház alapfeladata Dunakeszin a színházi élet szervezése, színházi előadások bemutatása minden korosztály számára egész évben. Az elmúlt időszakban sikerült a város és a térség kultúrakedvelő közönségének magas minőségű és színvonalas programokat biztosítani, ezáltal a látogatók körét jelentős mértékben bővíteni.

 

Hangjegy Színház által képviselt produkciók a társadalom legszélesebb rétegeit szólítja meg – nemtől, korosztálytól és társadalmi helyzettől függetlenül, melyek tematikájukat tekintve a következők:

 

• Nemzeti identitást erősítő produkciók

• Oktatási és nevelési feladatokhoz kapcsolódó gyermek és ifjúsági előadások

• A magyar és világirodalom klasszikus műveiből készült előadások

• Kortárs magyar szerzők műveiből készült bemutatók

• Innovatív, a színházművészet eszköztárát újragondoló előadások

• Társművészetek bevonásával létrehozott előadások

• Alternatív, nem színházi közegben bemutatott előadások

 

Hisszük, hogy a művészet, a kultúra mindannyiunk közös kincse, s kulturális programokon együtt részt venni örömteli, személyiségünket gazdagító, tartalmas időtöltés, amely később életfilozófiává, egészséges szenvedéllyé vagy akár hivatássá is válhat.

 

HANGJEGY SZÍNHÁZ