Csányi István


2016. 01. 23. (szombat)



Tour de Drums koncertünkön nagy örömünkre Csányi István barátunk is ott lesz, a virtuális világ körüli utazásunkat szaxofonon valamint EWI-n fogja kísérni.
 
A kivételes tehetségű Csányi István1964-ben született Budapesten, de gyermekéveit vidéken töltötte.
Az iskolából a MAFILM-nél rendezőasszisztens-gyakornoki állást kapott, majd a Madách Színház alkalmazásában állt 1989-ig. Zenei tanulmányait 1982-ben a MÁV zeneiskolájában kezdte szaxofon szakon, majd 1985-től a Postás Zeneiskolában folytatta, itt lépett be első zenekarába, a Bumm együttesbe.
 
1989-ben a Zizi Labor együttes tagja volt, majd néhány évig külföldet járta, hazatérése után megalapította a saját bossa-nova formációját, amellyel itthoni klubokban léptek fel.
 
1994-ben – egy beugrást követően – a Deák Bill Gyula band tagja lett és ezután kezdődött a session-zenészi pályafutása.
 
Az elmúlt közel húsz évben számos neves énekes és zenekar produkciójában vett részt. Néhány név a „sokkal több” közül: LGT, Demjén Ferenc, Irigy Hónaljmirigy, Neoton, Zséda, Hevesi Tamás, Császár Előd, EDDA, TNT.
 
1999-ben előadóművész-tanári diplomát szerezett a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz-tanszakán szaxofonból.
Több mint 10 éve szaxofont tanít a gödöllői zeneiskolában, de a szaxofonon kívül EWI-n, billentyűs- és ütőhangszereken is játszik, de több helyen vokalistaként tűnt fel.
 Pisti már több koncertünkön is részt vett, tudása és kreatívitása inspiráló hatással van ránk.
A kiválóan sokoldalú művész barátunk játéka A szivárvány havasán című balladában fog igazán kiteljesedni, ahol EWI-n és szaxofonon fog játszani.
Köszönjük Pisti, hogy ott leszel velünk február 21-én is a MÜPA-ban!







További blog bejegyzések: