Klasszisok a Főnixben

2020. 01. 23. (csütörtök) 23.29

A debreceni Főnix Csarnokban megtartott sajtótájékoztatón az olasz Arianna Fontana, a holland Suzanne Schulting (fotó) és az izraeli Vladislav Bykanov is megfogalmazta, mit vár magától az Európa-bajnokságon.

Arianna Fontana: „Ott szeretnék lenni a döntőkben, és ha ez sikerül, jó lenne minél több érmet szerezni, bár ebben a sportágban napról napra változik a helyzet, jósolni tulajdonképpen lehetetlen. Izgatottan várom a rajtot. Nyáron együtt edzettem a magyar csapattal, azt tudom, hogy ők nagyon erősek, ennek ellenére én azért vagyok itt Debrecenben, hogy nyerjek! Voltam már Debrecenben, mégpedig a 2013-as világbajnokságon, bár akkor valamivel melegebb volt a pályán. Szeretem az olyan családias helyeket, mint amilyen ez a város, abban pedig biztos vagyok, hogy a versenyzők mellett a magyar szurkolók is kitesznek magukért az Európa-bajnokságon.”

Suzanne Schulting: „Harmadszor vagyok Magyarországon, és másodszor Debrecenben: a 2013-as világbajnokság remek verseny volt, a Főnix Csarnok pedig ahogy akkor is, most is impozáns. Természetesen minél több érem megszerzése a célom, és az, hogy megvédjem az összetett Európa-bajnoki címemet. Keményen készültünk a versenyre, bízom abban, hogy elérem a célomat. A legnagyobb ellenfelemnek egyértelműen Arianna Fontanát tartom.”

Vladislav Bykanov: „Tudom, hogy erős mezőny gyűlt össze Debrecenben, tisztában vagyok azzal, hogy remek versenyzőkkel kell megküzdenem, de mindenképpen éremmel szeretnék hazatérni az Európa-bajnokságról. Régóta Hollandiában készülök, az a második otthonom: ott van a házam, a barátnőm, ott zajlik az életem. Persze, a hazám továbbra is Izrael. De én szeretem az izgalmat és a kalandokat is, a hollandiai életemre is így tekintek – ott mindig újabb és újabb fiatalok jönnek, már csak miattuk is muszáj motiváltnak maradnom. Ennek ellenére nem tervezem az országváltást, csak álmaimban vetődik fel bennem, hogy a nagyon erős holland váltóban futok a jégen.”


Forrás: HUNSKATE Média

Fotó: Derencsényi István

 



Cikk nyomtatása