Szoros izlandi és horvát siker Debrecenben

2018. 07. 04. (szerda) 08.03

A világbajnokság a koreaiak kilencgólos győzelmével folytatódott a D-csoportban, Oroszország megszerezte második győzelmét, Izland pedig két góllal győzte le a szlovénokat. A B-csoport második játéknapja a horvátok egygólos sikerével rajtolt Németország ellen, a franciák kilenc találattal győzték le Egyiptomot, míg Izland a szlovénok ellen szerezte meg a pontokat.

B-csoport:

KÍNA-KOREAI KÖZTÁRSASÁG 29-38 (10-19)

Korea kapta el korábban a fonalat, és már a mérkőzés elején kialakított egy kényelmes előnyt. Kína ugyan elkezdett jobban támadni a 10. perctől, de közelebb nem tudtak férkőzni a szünetig. Mindkét válogatott rendkívül gyors játékot játszott, és inkább a támadásokra helyezték a hangsúlyt, mint a védekezésre. A koreaiaknak sikerült jobban kijönni ebből, 9 gólos sikert arattak.

CHILE-OROSZORSZÁG 19-32 (12-17)

Chile egészen sokáig tudta tartani az európaiak tempóját, de fokozatot váltott Oroszország, így 5 gólos előnnyel mentek a felek a félidőre. A második félidőt végig dominálva játszották az oroszok. Összeállt a védekezésük is, mindössze 7 gólt engedtek ellenfelüknek, és támadásban is minden összejött, 13 gólos siker a vége.

IZLAND-SZLOVÉNIA 24-22 (14-11)

Szlovénia jobban kezdte a találkozót, de egy idő után elkezdtek hibázni a támadások végén, Izland pedig kihasználta a gyors indításait, a félidőben 3 góllal vezettek. Ez a különbség beállt a második félidőre, a szlovénok nem tudták átvenni az irányítást. Szoros meccsen, 2 góllal, Izland diadalmaskodott.

D-csoport:

HORVÁTORSZÁG-NÉMETORSZÁG 25-24 (16-14)

Egy végletekig kiélezett találkozón szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat. A 45. perctől akadt némi koncentrációs nehézsége a németeknek, ami ötgólos horvát előnyt eredményezett. Ebből csak négyet sikerült ledolgozni, így Horvátország örülhetett a meccs végén.

EGYIPTOM-FRANCIAORSZÁG 18-37 (9-16)

Franciaország az öltözőben maradt a mérkőzés kezdetén, nagyon későn kezdtek el felpörögni a játékosok. A 20. perctől kezdve csak egy gólt dobott Egyiptom, a franciák pedig éltek a lehetőségeikkel, nagyarányú különbséggel fordultak a csapatok. A második játékrészben teljesen szétesett Egyiptom, ebben nagy szerepet játszott az is, hogy 4 csapattársukat is elveszítették a meccs során. 1 gól híján 20 közte, sima francia siker született.

SVÉDORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 31-24 (18-11)

Svédország tegnap, nagy izgalmak után, mindössze egy góllal nyert, ma viszont nem bízták a véletlenre a mérkőzés alakulását. A félidőig 7 gólos előnyt építettek fel, ami kiváló védekezésüknek volt köszönhető. A spanyolok nagy erőkkel próbálkoztak egyenlíteni, de sokszor pontatlanok voltak. A találkozó végén a svédek megint elléptek, így magabiztos sikerrel zárták a napot.



Cikk nyomtatása